Hirdetés

Alapképzés érettségi tételek kidolgozva

Alap Természettudomány

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

Választható érettségi vizsgatárgyak: biológia vagy fizika vagy földrajz vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy természettudomány  vagy egy szakmai előkészítő tárgy.

A képzési területen választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: elektronikai alapismeretek, informatikai alapismeretek, gépészeti alapismeretek, élelmiszer-ipari alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vegyipari alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek.

Két érettségi vizsgatárgyat kell választani a jelentkezőnek

 

 

Biológia

A képzés célja olyan biológusok képzése, akik természettudományos, matematikai, kémiai, fizikai és informatikai alapismeretek birtokában képesek a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzésére, új biológiai ismeretek megszerzésére. Ismerik tudományterületük legfontosabb kutatási módszereit, gyakorlati és laboratóriumi jártasságuk alapján alkalmasak alapvető kutatási feladatok megtervezésére, megoldására és értékelésére.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar

Eszterházy  Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Kar

 

Fizika

A képzés célja fizikusok képzése, akik korszerű természettudományos szemléletmódjuk képessé teszi őket arra, hogy a műszaki és gazdasági életben, valamint az államigazgatásban irányító, szervező részfeladatokat lássanak el.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar

Debreceni Egyetem Természettudományi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Kar

 

Földrajz

Olyan szakemberek képzése, akik korszerű természet- és társadalomtudományos szemléletmódjuk, valamint idegen nyelvtudásuk birtokában képesek a szakterületükön önálló ismeretszerzésre. Elsajátítják a természeti, társadalmi-gazdasági és települési környezet megértéséhez szükséges elméleti és módszertani alapokat, ismereteket szereznek a környezet működéséről, a természeti és társadalmi-gazdasági környezetről.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint, és a történelem is választható. 

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Eszterházy  Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar 

 

Földtudomány

A föld- és földrajztudományi képzési ághoz tartozó földtudomány alapszak a hagyományos képzési rendszer geofizikus, geológus, meteorológus és térképész szakjainak ismeretanyagán alapszik. Az alapszak végzettjei földtudományi kutatói szakképzettséget szereznek. A képzés során a hallgatók alkalmassá válnak ipari és kommunális létesítmények tervezéséhez, biztonsági elemzéséhez szükséges hatástanulmányok elkészítésére, kutatási projektek megszervezésére, laboratóriumi és terepi mérések végzésére és az eredmények térképi ábrázolására.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Kémia

Elméleti és gyakorlati kémiai ismeretekkel, a rokon tudományokban (pl. matematika, fizika, informatika, környezettudomány) megfelelő alapismeretekkel rendelkező vegyészek képzése, akik felkészültek elsősorban gyakorlati problémák és feladatok felismerését illetve megoldását

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Eszterházy  Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

 

Környezettan

A szak célja olyan szakemberek képzése, akik a környezetünk állapotát meghatározó természetes folyamatokat megértik és ismerik, és az emberi tevékenység által okozott változásokat mérni, hatásait elemezni tudják.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar 

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Eszterházy  Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

 

 

Bejegyzést írta Érettségi - 2010. február 24. szerda - 10:28

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , , ,

Alap Társadalomtudomány

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

A Politikatudományi képzési ágban az alapszakok: nemzetközi tanulmányok, politológia. Választható érettségi vizsgatárgyak: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat kell választani a jelentkezőnek.

A Szociális képzési ágban az alapszakok: szociális munka, szociálpedagógia. Választható érettségi vizsgatárgyak: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem vagy szakmai előkészítő tárgy. A képzési ágban választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: művelődési és kommunikációs alapismeretek, szociális alapismeretek.

A Társadalomismeret képzési ágban az alapszakok: informatikus könyvtáros, kommunikáció és médiatudomány, kulturális antropológia, szociológia, társadalmi tanulmányok vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat kell választani a jelentkezőnek.

 

Informatikus könyvtáros

Az informatikus könyvtárosok alkalmasak a különböző könyvtártípusok, valamint más információs intézmények szaktudást igénylő munkaköreinek betöltésére. Képesek a hagyományos és elektronikus információhordozók gyűjtésére, feldolgozására, könyvtári információs rendszerek alkalmazására, információ közvetítésére, szakirodalmi információs rendszerek alkalmazására, információs szolgáltatások működtetésére.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint, informatikai alapismeretek is választható.

Debreceni Egyetem Informatikai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás

Eszterházy  Károly Főiskola Tanárképzési- és Tudástechnológiai Kar

 

Kommunikáció és médiatudomány

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak az információs társadalom különféle területein magas színvonalú munka végzésére. A kommunikáció és médiatudomány alapszakon a hallgatók megismerik a társadalmi kommunikáció színtereit, intézményrendszerét, bevezetést kapnak a társadalmi kommunikáció vizsgálatának alapvető empirikus módszereibe, kommunikációs kompetenciákat sajátítanak el.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai kar

Budapesti Kommunikáció és Üzleti Főiskola

Dunaújvárosi Főiskola

Eszterházy  Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Kodolányi János Főiskola

Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Zsigmond Király Főiskola 

 

Kulturális antropológia

A kulturális antropológia a társadalomtudományi képzési területen belül a társadalomismereti képzési ághoz tartozó alapszak, amely a kultúrával és művelődéstörténettel foglalkozik, ötvözve a régészet, a néprajz, a szociológia és a nyelvészet elemeit. A kulturális antropológusok korszerű kultúra- és társadalomelméleti, alkalmazott antropológiai és módszertani ismeretekkel rendelkeznek, ezek birtokában képesek a különböző népek és népcsoportok kultúráinak és társadalmi folyamatainak empirikus kutatására és szakszerű elemzésére, ismerik a kulturális és a szociálantropológia eltérő ágait, irányzatait, elméleteit, képesek más kultúrák kutatására és megértésére, a kulturális antropológia művelésére, eredményeinek közvetítésére. A népek és népcsoportok kultúrájának és társadalmi szerveződéseinek kutatására empirikus módszerek alkalmazásával.

Érettségi vizsgatárgyak: földrajz vagy magyar vagy társadalomismeret vagy történelem.

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

 

Nemzetközi tanulmányok

A képzés célja olyan nemzetközi kapcsolatokban jártas szakértők képzése, akik nemzetközi politikai, gazdasági, jogi valamint európai uniós ismereteik birtokában képesek elősegíteni az európai integrációs folyamatokból adódó kihívások kezelését, valamint a gazdasági, intézményi lehetőségek hatékony kihasználását az állami és a non-profit szektorban, a helyi önkormányzatoknál, a regionális fejlesztéssel foglalkozó intézményeknél, és kellőmennyiségű elméleti ismerettel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. Az alapfokokozat birtokában a hallgatók képesek a nemzetközi életben (gazdaság, nemzetközi jog, politika) való tájékozódásra, a nemzetközi viszonyokat érintő elméletek, koncepciók használatára, európai uniós ismeretek alkalmazására.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Széchenyi István Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar

Általános Vállalkozási Főiskola

Eszterházy  Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Kodolányi János Főiskola

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Politológia

A képzés célja olyan politológusok képzése, akik az alapképzés keretében kellő mélységű ismereteket szereznek a társadalom politikai rendszerére, viszonyaira, azok főbb törvényszerűségeire, a politikai intézményekre, a politikai hatalom szervezeteire vonatkozóan. Megismerik a politikai értékekre és a szocializációra vonatkozó alapvető tudományos elméleteket. Az alapszakon végzettek alkalmassá válnak arra, hogy a politikai intézmények működésével kapcsolatos ismereteiket felhasználva szervező, döntés-előkészítő, kapcsolattartó/kapcsolatépítő munkát végezzenek, részt vegyenek a politikával kapcsolatos szakértői anyagok előkészítésében, segítséget nyújtsanak a politikatudományi kutatások elvégzéséhez, politikai szakértők mellett politikaelméleti részelemzéseket készítsenek, részt vegyenek a civil társadalom, az önkormányzatok, a tömegkommunikációs szervezetek, a szakmai érdekképviseleti szervezetek munkájában

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Széchenyi István Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar

Általános Vállalkozási Főiskola

Eszterházy  Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Kodolányi János Főiskola

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Politológia

A politológia alapszakot végző szakemberek szakképzettségük megnevezése szerint politológusok. A diploma megszerzésig a képzés során a hallgatók megismerkednek a társadalom politikai rendszerével, társadalmi viszonyok főbb törvényszerűségeivel, a politikai intézményrendszerrel, a politikai hatalom szervezetével és működési elvével.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Szociális munka

A képzés célja olyan szociális munkások képzése, akik felkészültek a társadalmi integrációt, a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szakmai – szociális – munka végzésére. Képesek az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Kar

Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar

Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Egészségügyi Fakultás

Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet

Kodolányi János Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Wesley János Lelkészképző Főiskola

 

Szociálpedagógia

A szociálpedagógusok képesek elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztály tanulási, szociális és mentális problémáit komplex rendszerben kezelni és az érintett személyekkel együttműködésben segíteni, továbbá a gyermek, a fiatal és környezete egyensúlyát fenntartani, helyreállítani, fejleszteni.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Eszterházy  Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar

 

Szociológia

A képzés célja olyan szociológia alapszakos szakelőadók képzése, akik a megszerzett szociológiai alapismereteik birtokában segíthetik a tudásalapú információs társadalom megvalósulását, az életminőség javulását, az esélyegyenlőség feltételeinek javítását, a társadalmi demokrácia kiteljesítését, valamint a szociális integráció erősítését. Az alapfokozat birtokában a szociológia alapszakos szakelőadók képesek a strukturális és regionális egyenlőtlenségek szociológiai okainak ismeretében a társadalmi differenciák feltárására, elemzésére, az egyenlőtlenségek következményeinek csökkentését célzó programok kidolgozásában való közreműködésre, a társadalmi hatású döntések szociológiai előkészítésére; a szociológiailag releváns információk gyűjtésére, feldolgozására, a legkorszerűbb informatikai eljárások alkalmazására, az EU polgáraira jellemző életminőség objektív és szubjektív feltételeinek megvalósításában való közreműködésre.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Társadalmi tanulmányok

A képzés célja olyan társadalomtudományi tanulmányok lapszakos szakelőadók képzése, akik tájékozottak társadalomtudományok elméleti és módszertani alapjaiban, elsajátítják a társadalomkutatáshoz szükséges alapvető készségeket. Alkalmasak arra, hogy kutatásszervezőként, tudományos segédmunkatársként tevékenykedjenek, illetve közigazgatási, tájékoztatási, közművelődési intézményekben, politikai és közéleti szervezetekben, valamint humánpolitikai területen helyezkedjenek el.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint, szakmai előkészítő tárgy nem választható.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Pannon Egyetem Filológiai és Társadalomtudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:28

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , ,

Alap Sporttudomány

  SPORTTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

A Sporttudományi képzési terület választható érettségi vizsgatárgyak: testnevelő kötelező és biológia vagy történelem.

Két érettségi vizsgatárgyat kell választani a jelentkezőnek.

Részidős képzésben a választható érettségi vizsgatárgyak: testnevelés vagy egy idegen nyelv (angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol) vagy biológia vagy magyar vagy történelem.

 

Humánkineziológia

A humánkineziológia az emberi fizikai teljesítmény, állóképesség, terhelhetőség vizsgálatával, erőnlétének megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével foglalkozó sporttudományi szakág. Az alapszakon végzett szakemberek elsődleges feladata a szervezet mozgással kapcsolatos törvényszerűségeinek vizsgálata, kutatása és fejlesztése, továbbá a mozgásszervi és keringési rendellenességek megelőzésében, rehabilitációjában, fizioterápiás kezelések lebonyolításában való részvétel.

Érettségi vizsgatárgyak: biológia vagy fizika vagy kémia vagy testnevelés.

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

 

Rekreációszervezés és egészségfejlesztés

Rekreáció célja és eredménye a minőségi élet elérése, megélése. A rekreációs szakemberek képzésének célja ezen szemlélet terjesztése, valamint az, hogy a rekreáció-szervezők a fenti eredmények eléréséhez szükséges tevékenységek tervezésesében, szervezésében, vezetésében gyakorlottá váljanak.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar 

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

 

Sportszervező

A sportszervező képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek megbirkózni a sport szervezeti, vezetési és gazdálkodási kérdéseivel, illetve irányítani tudják a sportvezetés különböző szintjein elhelyezkedő és közreműködő; a piacgazdálkodás keretei között működő sportéletet.  

Érettségi vizsgatárgyak: egy idegen nyelv (angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol) vagy biológia vagy magyar vagy testnevelés vagy történelem.

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti-, Nevelési és Sporttudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

Eszterházy  Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar

 

Testnevelő- edző

A testnevelő edző az alapszak elvégzése után továbbtanulhat majd valamely sporttudományi mesterszakon, vagy munkába áll valamely képzettségének megfelelő professzióban.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar 

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai kar

Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Kar 

 

 

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:26

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , ,

Alap Pedagógusképzés

PEDAGÓGUS KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

A Pedagógusképzés képzési terület választható érettségi vizsgatárgyak: magyar vagy a szakiránynak megfelelő nemzetiségi nyelv (és irodalom) és biológia vagy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy szakmai előkészítő tárgy.

A képzési területen választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: oktatási alapismeretek, művelődési és kommunikációs alapismeretek.

 

Gyógypedagógia

A gyógypedagógusok képesek  segítséget nyújtani a fogyatékos, sérült, akadályozott gyermekeknek, fiataloknak. Képesek a választott szakirányukon a gyógypedagógiai fejlesztésre, oktatásra és rehabilitációra, valamint segítséget tudnak nyújtani a fiataloknak és felnőtteknek is.

Érettségi vizsgatárgyak: magyar nyelv és irodalom kötelező és egy idegen nyelv (angol, francia, német, orosz, szlovák, román, szerb) vagy biológia.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar

Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Kar  

Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar 

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

 

Óvodapedagógus

Az óvodapedagógusok olyan pedagógiai szakemberek, akik elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak az óvodai nevelés feladatainak ellátására. Az óvodapedagógus szakon tanulók a 3–7 éves korosztály nevelésére készülnek fel elméleti ismeretek és pedagógiai gyakorlat megszerzésével.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint, nemzetiség szakirány választása esetén a nemzetiségi nyelv is választható.

Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar

Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar 

Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar

Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskola Kar

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 

Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kar 

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás

Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar

 

Tanító

A képzés célja olyan pedagógiai szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak az iskola 1-4. osztályában valamennyi, az 1-6. osztályban legalább egy műveltségi terület oktatási-nevelési feladatainak az ellátására.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint, nemzetiségi szakirány választása esetén a nemzetiségi nyelv is választható.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar

Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar 

Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar

Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar

Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar

Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Kar

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás 

Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:25

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , ,

Alap Orvosi alapképzés

 ORVOSI ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

Az Egészségtudományi képzési ágban választható érettségi vizsgatárgyak: Biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy magyar vagy szakmai előkészítő tárgy. Az Egészségtudományi képzési ágban a következő alapszakok vannak: ápolási és betegellátás, egészségügyi gondozás, egészségügyi szervező, orvosi laboratómi és képalkotó diagnosztikai analitikus.

 

Ápolás és betegellátás

A képzés célja olyan ápoló és betegellátó szakemberek képzése, akik képesek az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munkában önálló felelősséggel részt venni. Az alapszak elvégzésével teljes körű ismeretekre tehetnek szert az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelmével, az egészség helyreállításával, valamint az egészségügyi és szociális ellátással kapcsolatban.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális képzési Kar

Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Fakultás 

Széchenyi István Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet

 

Egészségügyi gondozás és prevenció

A szakon végzettek a nemzetközi és hazai egészségtudományi ismeretek birtokában az emberi egészség megőrzése érdekében tevékenykednek egyéni és közösségi szinten egyaránt. Képesek felismerni az egészségügyi kockázatokat hordozó helyzeteket. Célfeladataik közé tartozik ismereteik széles körű átadása társadalmi szinten épp úgy, mint egyéni szinten, tanácsadói jelleggel.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

 

Egészségügyi szervező

Az alapszakon olyan szakembereket képeznek, akik az egészségügyben és a humánbiztosításban informatikai, gazdasági és adatszolgáltatási szervezőtevékenységet végeznek, üzemeltetik az egészségügy működése során keletkezett információk feldolgozásához szükséges számítógépes rendszereket. A képzés során megszerzett statisztikai, matematikai ismeretek segítségével statisztikákat, jelentéseket, beszámolókat, elemzéseket készítenek. Gazdasági jellegű feladataik közé tartozik az intézményi finanszírozás szervezése, intézményi kontrolling-rendszer kialakítása, működtetése. Tevékenységi körük harmadik pillére a társadalombiztosítással, betegbiztosítással kapcsolatos adminisztratív tevékenység.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 

Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Egészségügyi Fakultás

Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet

 

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus

A szakon olyan szakembereket képeznek, akik munkájuk során önállóan látnak el analitikai feladatokat, és kisebb orvosi laboratóriumok, diagnosztikai részlegek irányítói pozíciójában is megállják a helyüket. Szakterületükön belül jártasak a korszerű méréstechnikai, informatikai és számítástechnikai ismeretekben, a gazdálkodási és adatfeldolgozási technikákban.

Az érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar

Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar

 

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:25

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , , ,

Alap Nemzetvédelmi és katonai képzés

NEMZETVÉDELMI ÉS KATONAI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

Választható érettségi vizsgatárgyak: belügyi rendészeti ismeretek vagy katonai alapismeretek vagy magyar vagy matematika vagy történelem.

A katonai gazdálkodási alapszakon választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: közgazdasági alapismeretek, közgazdasági-marketing alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek.

 

Biztonság- és védelempolitika

A biztonság- és védelempolitikai szakreferensek elláthatják a védelmi szektor szervezeteinek működtetését, a központi és a helyi közigazgatási intézményekben betölthetnek ilyen jellegű munkakört. A képzés további célja a Magyar Köztársaság regionális, megyei szintű illetve helyi szervezeteinek a polgári védelem, a katasztrófavédelem, a környezetbiztonság – részben a nemzetközi együttműködéshez kapcsolódó – gyakorlati jellegű feladataira alkalmas tudással és készséggel rendelkező szakemberek kibocsátása.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

 

Büntetés-végrehajtási nevelő

A büntetés-végrehajtási nevelők ismerik azokat a speciális intézményi sajátosságokat, amelyekben a büntetettek re-szocializációja folyik. A képzés eredményeként a jelöltek megszerzik az ehhez szükséges alapvető szociológiai, pszichológiai, pedagógiai, jogi ismereteket.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

Katonai gazdálkodás

A katonai gazdálkodási alapszak a nemzetvédelmi és katonai képzési terület katonai képzési ágához tartozik. Az alapszak hallgatói két szakirány közül választhatnak: ez a pénzügyi és a hadtáp szakirány. A katonai gazdálkodási alapszak képzési célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik jártasak a közgazdasági, alkalmazott gazdaságtudományi, módszertani és hadtudományi ismeretekben. A végzett gazdasági szakemberek a hazai, nemzetközi és szövetségi műveletek során különböző gazdasági folyamatokat terveznek, szerveznek, irányítanak.

Érettségi vizsgatárgyak: matematika kötelező és angol vagy belügyi rendészeti ismeretek vagy gazdasági ismeretek vagy francia vagy katonai alapismeretek vagy magyar vagy történelem vagy szakmai előkészítő tárgy.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar

 

Katonai vezetői

A képzés célja olyan speciális tudással rendelkező biztonság- és védelempolitikai szakreferensek képzése, akik az alapfokozat és szakképzettségük birtokában elláthatják a védelmi szektor szervezeteinek működtetését, a központi és a helyi közigazgatási intézményekben betölthetnek ilyen jellegű munkakört. A képzésnek további célja a Magyar Köztársaság regionális, megyei szintű illetve helyi szervezeteinek a polgári védelem, a katasztrófavédelem, a környezetbiztonság – részben a nemzetközi együttműködéshez kapcsolódó – gyakorlati jellegű feladataira alkalmas tudással és készséggel rendelkező szakemberek kibocsátása.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

Nemzetbiztonsági

A képzés célja olyan speciális tudással rendelkező biztonság- és védelempolitikai szakreferensek képzése, akik elláthatják a védelmi szektor szervezeteinek működtetését, a központi és a helyi közigazgatási intézményekben betölthetnek ilyen jellegű munkakört. A képzésnek további célja a Magyar Köztársaság regionális, megyei szintű illetve helyi szervezeteinek a polgári védelem, a katasztrófavédelem, a környezetbiztonság – részben a nemzetközi együttműködéshez kapcsolódó – gyakorlati jellegű feladataira alkalmas tudással és készséggel rendelkező szakemberek kibocsátása.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar 

 

Védelmi igazgatási

A védelmi igazgatási alapszak a nemzetvédelmi és katonai képzési terület védelmi képzési ágához tartozik, és védelmi igazgatási szervező szakképzettséget nyújt. A védelmi igazgatási alapszak képzési célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik, katonai, rendvédelmi, katasztrófavédelmi, igazgatási és gazdasági felkészültségük alapján képesek védelmi szakfeladatok tervezésére, szervezésére és irányítására.

Érettségi vizsgatárgyak: az általános követelmények szerint.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar

 

 

 

 

 

 

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:24

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , , ,

Alap Művészetközvetítés

 

MŰVÉSZET KÖZVETÍTÉSI KÉPZÉSI TERÜLET

alapképzés

 

Vizsgatárgyak: gyakorlati.

Elektronikus ábrázolás

Az elektronikus ábrázolás alapszakot végzettek ismerik az elektronikus ábrázolás területén megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkeznek. Ismerik az elektronikus képalakítás gyakorlatát, a digitális képnyelv, a technikai kép, a tervezőgrafika, valamint a vizuális kommunikáció különböző területeit.

Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar

 

Eszterházy  Károly Főiskola Bölcsészettudományi Főiskolai Kar

 

Harsányi János Főiskola

 

Előadóművészet

Az előadóművészet alapképzési szakot választók bachelor végzettséget szereznek, az oklevélben szereplő előadóművész szakképzettségük pontos megnevezése pedig az általuk választott hangszer szerint alakul. Az alapszakot elvégzett előadóművészeket egyrészt zene- és énekkarok, zenekarok, kamaraegyüttesek várják, másrészt felkészültek arra is, hogy a zenei élet különböző intézményeiben aktív kulturális szerepet vállaljanak, például zenei szervezési, szerkesztési feladatok ellátásán keresztül. Előadóművészként a végzettek bekapcsolódhatnak a hangversenyéletbe, felléphetnek szólistaként, kísérőként, szólamvezetőként. A zenei előadóművészi munka megköveteli a professzionális zenész szakmai műveltségéhez szükséges alapvető elméleti és történeti zenei ismereteket, a kiművelt hangszeres/vokális technikai tudást, valamint az alapvető stílusismeretet.

Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 

 

Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet

 

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

 

Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar

 

Széchenyi István Varga Tibor Zeneművészeti Intézet

 

Kodolányi János Főiskola

 

Ének-zene

Az ének-zene alapszak esztétikai, zenetörténeti, szolfézs- és zeneelméleti  ismeretekkel, énekes és hangszeres készségek kialakításával általános zenei képzettséget  ad.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem  Bölcsészettudományi Kar

 

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti-, Nevelés- és Sporttudományi Kar

 

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

 

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

 

Eszterházy  Károly Főiskola Bölcsészettudományi Főiskolai Kar

 

Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar

 

 

Képi ábrázolás

A képi ábrázolást elvégzettek átfogó elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek a tradicionális, valamint a kortárs képalakítás és képalkotás terén. A végzettek szemléletmódja biztos alapokat nyújt a vizuális világban való tájékozódáshoz, beleértve a képalakítás hétköznapi és művészeti megnyilvánulásait is. Alkalmasak a vizuális nyelvben rejlő kifejezési lehetőségek tanulmányozására, és azok autonóm módon történő felhasználására. Választható szakirányok: festészet és képgrafika.

Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar

 

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar

 

Szegedi Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 

 

Eszterházy  Károly Főiskola Bölcsészettudományi Főiskolai Kar

 

Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar

 

 

Kézműves

A kézművesek alkalmasak a kézművesség – és azon belül különböző szakirányok – területén megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteik kreatív alkalmazására.

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar

 

Harsányi János Főiskola

 

Koreográfus

A koreográfusok képesek eredeti és személyes hangvételű táncművészeti alkotások megtervezésére és gyakorlati megvalósítására, alkotói elképzeléseik személyes megértetésére és elfogadtatására, valamint az előadóművészekkel való kreatív együttműködésre. Megszerzett technikai és elméleti ismereteik birtokában képesek a magyar táncművészeti kultúrában aktív szerep betöltésére az intézményekhez kötődő, illetve a független művészeti életben, valamint a magyar táncművészet értékeinek nemzetközi fórumokon történő reprezentálására is.

Magyar Táncművész Főiskola

 

 

Mozgóképkultúra és médiaismeret

Az alapszak olyan szakembereket képez, akik elméleti ismereteik birtokában képesek tájékozódni a tömegmédiumok fejlődésének folyamataiban, ismerik a mediális közlés sajátosságait és képesek a mediális közlésmódot használó szövegek értelmezésére. A végzettek alkalmasak a mozgóképes, illetve multimédiás szövegek előállításával kapcsolatos gyakorlati feladatok ellátására.

Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar 

 

Eszterházy  Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar

 

 

Plasztikai ábrázolás

Az alapszakot elvégzettek képesek a plasztikai ábrázolás inter- és multidiszciplináris gyakorlati művelésére, ismereteik alkotó szellemű alkalmazására. Eredeti módon használnak fel különböző anyagokat és tárják fel a bennük rejlő téralkotási, térszervezési és plasztikai kifejezési lehetőségeket. Képesek mélyebb összefüggések feltárására a forma, az anyag, a tömeg és a tér kapcsolatáról.

Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar

 

Eszterházy  Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar

 

Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar

 

 

Televíziós műsorkészítő

A képzés célja olyan televíziós szakemberek képzése, akik műsorvezetői, riporteri, publicisztikai, rendezői, operatőri ismereteik és fejlett kommunikációs képességeik, valamint a mozgóképek kifejező eszközeinek ismerete birtokában felkészültek televíziós műfajokban műsorok önálló készítésére. Cél továbbá, hogy az alkotás valamennyi részegységében kompetens szakemberként hiteles képernyős személyiséggé váljanak.

Színház- és Filmművészeti Egyetem

 

 

 

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 10:23

Kategóriák: Alapképzés   Cimkék: , , , , ,

Következő oldal »