Mesterképzés érettségi tételek kidolgozva

Természettudomány MK

VN:F [1.9.15_1155]
Erettsegi.hir.ma értékelése: 0.0 az 5-ből 0 szavazat szerint.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

mesterképzés

 

Alkalmazott matematikus

A alkalmazott matematikus mesterképzés célja a felsőbb matematika magas szintű elsajátítása különös tekintettel azokra az ismeretekre, amelyeket a kutatás-fejlesztés-innováció, a termelés, a gazdaságirányítás, az üzleti és pénzügyi világ különböző területein felmerülő alkalmazások igényelnek. Azoknak ajánljuk ezt a szakot, akiket vonz a matematika, a tudománynak ez a több ezer éve magas szinten művelt, és ma is egyre több új kalandot kínáló, egyre gyorsabban fejlődő ága, akik azért azzal is törődnek, hogy tanulmányaik végén egy piacképes diplomához jussanak, aminek birtokában akár tudományos pályán, akár a versenyszférában képesek karriert csinálni.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Anyagtudomány

Az anyagtudományi mesterképzést elvégzettek kellő mélységű természettudományos, anyagszerkezeti, anyagismereti, és anyagvizsgálati ismeretekkel rendelkeznek, értik a technológiai folyamatok mögött álló kémiai és fizikai alapjelenségeket. Alkalmasak a különböző technológiákban használt anyagok, végtermékek (fémek és ötvözeteik, félvezetők, kerámiák, műanyagok és polimerek, illetve az ezekből összeállított kompozitok, új funkcionális anyagok) tulajdonságainak vizsgálatára és az anyagi tulajdonságokat meghatározó fizikai és kémiai összetételek, szerkezetek tervezett befolyásolására. Széleskörű természettudományos ismeretek birtokában képesek anyagtudományi kutató-fejlesztő munkára, illetve doktori iskolák programjaiba való bekapcsolódásra, a természettudományok (fizikus vagy vegyész), illetve mérnöki tudományok területén.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

 

Biofizikus

A biofizikus mesterképzést elvégzettek olyan szakemberek, akik megfelelő biofizikai, illetve az ehhez szükséges biológiai és fizikai ismereteik birtokában; képesek ezeket alkotó módon használni a biológia és fizika határterületein végzett oktató, kutató és fejlesztő munkákban. A biofizikához és rokon területeihez kapcsolódó tudományos problémákat a nem szakemberek számára érthetően fogalmazzák meg és a társadalom nyilvánossága előtt képviselik.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

 

Biológus

Az okleveles biológusok feladataikat rendszerint biotechnológiai, gyógyszeripari és rokon ipari területeken látják el; szakmai tevékenységük tervezői kutatási-fejlesztési és magas szintű szakmai menedzseri feladatok ellátására egyaránt kiterjedhet. Elhelyezkedésük után a biológusok például olyan konkrét problémákkal foglalkoznak, mint a biológia hatókörébe tartozó új jelenségek feldolgozása, a biológiai és kémiai technológiai rendszerek biztonságos, környezettudatos működtetése, fejlesztése, biológiai és biotechnológiai laboratóriumi és félüzemi, valamint terepi feladatok elvégzése, vagy akár új kísérleti metodikák elsajátítása és fejlesztése. Mindemellett a végzettek alkalmasak különböző szolgáltatásokkal kapcsolatos, illetve kereskedelmi feladatok ellátására, ezek kidolgozására is.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar 

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar

 

Csillagász

A mesterszakon végzett okleveles csillagászok csillagászati megfigyelések, mérések végzésével, az így nyert adatok kiértékelésével, értelmezésével foglalkoznak. Emellett munkájuk fontos része az újabb tudományos eredmények integrálása, illetve a csillagászati ismeretek közvetítése a nagyközönség felé.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar 

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Fizikus

A fizikus mesterképzés elvégzettek alkalmasak az alapvető természeti jelenségekben megnyilvánuló fizikai törvényszerűségek kísérleti tanulmányozására, azok elméleti értelmezésére és jártasak az informatika fizikát érintő területein. Magas színvonalon képesek üzemeltetni a fizikai törvényeken alapuló eljárásokra és csúcstechnológiai folyamatokra alapozott berendezéseket.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar

Debreceni Egyetem Természettudományi ás Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Földtudomány

A földtudomány mesterképzést elvégzettek olyan geológus- és geofizikus-mérnökök, akik rendelkeznek a földtani közeg, az ásványi nyersanyagok kutatásához, az azokkal való gazdálkodáshoz, valamint a környezetvizsgálatok elvégzéséhez, környezetszennyezések lehatárolásához szükséges földtani és geofizikai ismeretekkel, s az ezen feladatokhoz kapcsolódó mérnöki módszerek magas szintű ismeretével. Képesek továbbá a kreatív irányításra, a kutatások tervezésére és új módszerek kifejlesztésére. A megszerzett magas szintű gyakorlati, továbbá elméleti ismereteik birtokában alkalmasak a szakterület kutatásfejlesztési feladatainak végzésére és irányítására.

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Geofizikus

A mesterképzést elvégzett okleveles geofizikusok olyan feladatokban hasznosíthatják tudásukat, mint a geofizikai problémák tanulmányozása és megoldása a kutatás, a műszaki fejlesztés és az ipari alkalmazások területén, a földi folyamatok numerikus szimulációjának elvégzése és a geodinamikai modellalkotás, vagy akár a földrengések, felszíni stabilitás, klímaváltozások kockázatelemzése. Kivitelezői, irányítói tevékenység esetén a geofizikusok geofizikai problémák gyakorlati megoldására, terepi mérések elvégzésére és irányítására alkalmasak. A kutatás mellett döntő hallgatókat a tudományos kutatásban, nemzetközi kooperációban való részvételre, szakirányú projekttervezésre és végrehajtásra, kutatásszervezésre és -irányításra készíti fel a képzés.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

 

Geográfus

Az okleveles geográfusok felkészültek az alapvető természeti, környezeti, technikai és társadalmi jelenségekben megnyilvánuló földrajzi törvényszerűségek megértésére, ezek alapján képesek eredeti szakmai megoldások kifejlesztésére és alkalmazására (beleértve a kutatást is), az eredmények bemutatására, szakértők és alkalmazók felé történő kommunikálására.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar  

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar 

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Geológus

A mesterszakot elvégzett okleveles geológusok munkájának fő célja a szilárd és folyékony ásványi nyersanyagok – érc, építőanyagok, szénhidrogén és hangsúlyozottan a víz – felkutatása különböző vizsgálati módszerek segítségével. Ehhez egyebek mellett ismerniük kell a nagy földi rendszerek folyamatait, a különböző célú és jellegű földtani térképeket, a távérzékelés alkalmazási módjait, a felszín alatti víz áramlási rendszereinek komplex térképezési módszereit. A geológusok munkakörébe olyan konkrét feladatok tartozhatnak bele, mint a földtani kutatás megtervezése és irányítása, ásványok, kőzetek, ősmaradványok, felszíni és mélyföldtani objektumok terepi, laboratóriumi (műszeres) vizsgálata, a földtani (ásvány-kőzettani, rétegtani, szerkezeti, kor-) viszonyok dokumentálása, földtani modellek készítése, földtani térképezés. A geológusoknak az ásványi energiahordozók és nyersanyagok felkutatása után a megtalált készletek vizsgálatát, az azokkal való gazdálkodás tudományos megalapozását is el kell végezniük.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar 

 

Hidrobiológus

A hidrobiológus mesterképzés célja olyan szakemberek képzése, akik megszerzett természettudományi, mezőgazdasági, matematikai és informatikai alapismereteik és a hidrobiológia legfontosabb fogalmainak, alapvető összefüggéseinek és a szakirányok szerinti speciális ismereteinek birtokában képesek a kísérleti és a terepi munka során nyert eredmények kritikus elemzésére, valamint kutatási és fejlesztési célú feladatok megtervezésére, megoldására és értékelésére.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

 

Környezettudomány

A környezettudomány mesterképzés célja olyan kutatók képzése, akik a természettudományok egyes ágainak ismeretanyagát és kutatási eszköztárát alkalmazva az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásait önállóan vizsgálni és értékelni tudják.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Matematikus

Az okleveles matematikusok elméleti és gyakorlati matematikai problémák modellezésére, megoldási eljárások kidolgozására egyaránt felkészültek. A képzés révén a matematika olyan területein rendelkeznek elmélyült tudással, mint az algebra, az analízis, a diszkrét matematika, a geometria, az operációkutatás, a számelmélet, a valószínűség-számítás vagy a matematikai statisztika. Matematikai ismereteiket természettudományi, gazdaságtudományi, műszaki és informatikai problémák megoldásában tudják alkotó módon alkalmazni. A matematikusok munkájuk során olyan konkrét tevékenységeket végeznek, mint az előbbi területeken alkalmazott bonyolult rendszerek áttekintése, matematikai elemzése és modellezése, döntési folyamatok előkészítése, illetve az ezeken a területeken felmerülő számítási feladatok elvégzése a számítástechnika eszközeinek alkalmazása révén. A matematikusi pálya olyan személyes képességeket feltételez, mint az absztrakciós és modellalkotó képesség vagy a rendszerszerű gondolkodás


Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

Meteorológus

A meteorológusok olyan megalapozott meteorológiai, környezetvédelmi tudással rendelkező szakemberek, akik szakmájuk művelése során képesek alkalmazni a gyakorlati, mérés- és megfigyelés-orientált vizsgálati módszereket, valamint az időjárás és az éghajlat modellezéséhez, előrejelzéséhez szükséges eljárásokat. A meteorológusi munka olyan tevékenységeket foglal magába, mint a földfelszíni és egyéb meteorológiai megfigyelési rendszerek adatainak feldolgozása, levegőkörnyezeti megfigyelések végzése, időjárás- és repülésmeteorológiai előrejelzések készítése. A végzettek előtt álló lehetséges kutatási feladatok között szerepel az éghajlattal, globális és regionális éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások végzése, vagy a légkörfizikai és levegőkémiai jelenségek vizsgálata.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

 

Molekuláris biológia

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik ismerik a molekuláris biológia legfontosabb eredményeit, alkalmazási lehetőségeit, a molekuláris biológia szemléletét és módszertanát, a molekuláris biológia területén – multidiszciplináris team tagjaként – képesek molekuláris biológiai problémák multidiszciplináris megközelítésére, molekuláris biológiai módszerek önálló alkalmazására az alap- és az alkalmazott kutatások területén, innovatív tevékenység folytatására, továbbá az eredmények értékelésére és interpretálására, tudományterületük alkotó művelésére, továbbfejlesztésére és eredményeik gyakorlati hasznosítására.

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar

 

Téképész

A térképészek megfelelő kartográfiai szemlélettel, valamint magas szintű elméleti és gyakorlati szaktudással rendelkeznek. Ezek birtokában sokféle kartográfiai terület feladatait képesek magas szinten ellátni: hagyományos és számítógépes térképszerkesztés, geoinformatikai rendszerek tervezése és üzemeltetése, modern felmérési módszerek (GPS, távérzékelés), tematikus kartográfia. Képesek továbbá kartográfiai és geoinformatikai célú kutatási feladatok ellátására és koordinálására. Rendelkeznek a térképészet hagyományos és informatikai alapú feladatainak megoldásához szükséges ismeretekkel és készségekkel.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai Kar

 

Vegyész

A vegyész mesterképzés olyan vegyészek képzése, akik szakterületükön magas szintű elméleti és gyakorlati kémiai ismeretekkel, a rokon szakterületeken (pl. matematika, fizika, informatika, szakmai idegen nyelv) megfelelő szintű alaptudással rendelkeznek; alkalmasak – elsősorban a kutatás és a műszaki fejlesztés területén – a választott tudományterületükön kezelhető feladatok és problémák önálló tanulmányozására és megoldására, valamint anyagok előállítására és kémiai átalakítására, azok minőségi és mennyiségi vizsgálatára, szerkezetük meghatározására; önálló és irányító munkaköröket láthatnak el például a vegyipari termelésben és más gazdasági ágazatokban, igazgatási területeken, a környezetgazdálkodásban és környezet-védelemben, minőségbiztosítási és minőségellenőrzési területeken.

Debreceni Egyetem Természettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

 

 

Bejegyzést írta Érettségi - 2010. február 25. csütörtök - 21:43

Kategóriák: Mesterképzés   Cimkék:

Sporttudomány MK

VN:F [1.9.15_1155]
Erettsegi.hir.ma értékelése: 0.0 az 5-ből 0 szavazat szerint.

  SPORTTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

mesterképzés

 

Humánkineziológia

A képzés célja olyan humánkineziológusok képzése, akik a sport- és mozgástudományi, valamint egészségtudományi ismeretekre épülően széles társadalmi alapon (önkormányzatok), az egészségügyhöz kapcsolódóan (megelőző egészségtudomány és rehabilitáció), valamint az üzleti életben (egészségturizmus, magas szintű wellness-szolgáltatás, egészségbiztosítás, mozgás-egészségügyi ipar) képesek ellátni feladatukat az orvostársadalommal és az egészségügyi végzettségű szakemberekkel partnerként együttműködve. Az egészségügyi szakmákkal munkamegosztásban képesek mozgásterápiával és a kiegészítő táplálkozás-terápiával az egészséget veszélyeztető és bármely életkorban fellépő kockázati tényezők mérséklésére. Olyan szakemberek képzése, akik képesek a fizikai állapot és teljesítmény korszerű vizsgálóeszközökkel és -módszerekkel történő megállapítására, illetve korszerű eszközök használatával az egészség fenntartására és helyreállításában való közreműködésben, valamint mozgásterápiai rehabilitációt célzó teamek munkájában részt venni a kineziológia eszközeit és módszereit alkalmazva. A végzettek felkészültségük alapján alkalmasak tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

 

Sportmenedzser

A képzés célja olyan speciális ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése a testnevelés és sport legkülönbözőbb szervezetei számára, akik – képesek meghatározni a sportvezetésnek a modern piacgazdaság viszonyai között betöltendő céljait, előírni feladatait; jól eligazodnak a sportot átható társadalmi, gazdasági tényezők és folyamatok között; képesek megkeresni, kitermelni és hatékonyan felhasználni a testneveléshez és a sporttevékenységhez szükséges erőforrásokat.

Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

 

Szakedző

Az okleveles szakedzők működési területe a csúcsteljesítmény elérésére törekvő versenysport. A mesterszakon végzett sportszakemberek az élsportolóvá válás teljes folyamatának megtervezését és irányítását el tudják végezni, a kiválasztástól az edzésszervezésen, felkészítésen át egészen a céltudatos versenyeztetésig.

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 21:43

Kategóriák: Mesterképzés   Cimkék: , ,

Társadalomtudomány MK

VN:F [1.9.15_1155]
Erettsegi.hir.ma értékelése: 0.0 az 5-ből 0 szavazat szerint.

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET

mesterképzés

 

Egészségpolitika, tervezés, finanszírozás

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik az egészségügy területén képesek önálló egészségpolitikai, tervezési és finanszírozási szakértői (elemző, tervező-fejlesztő és programmenedzseri) feladatokat ellátni, és ezáltal hozzájárulni a tevékenységük színterét jelentő intézmény, térségi (országos, regionális, kistérségi) rendszer teljesítményének, eredményességének javításához.

Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

 

Informatikus könyvtáros

Az informatikus könyvtáros mesterképzést elvégzettek elsajátították a legkorszerűbb informatikai és könyvtártudományi eredmények elméleti és gyakorlati hátterét, hogy önálló gondolkodású információs szakemberként kamatoztathassák tehetségüket az információs- és tudástársadalom alapintézményeiben: könyvtárakban, kulturális örökséget gondozó más közgyűjteményekben, információszolgáltató központokban, gazdasági, társadalmi és kommunikációs szervezeteknél, vagy önálló információbrókerként, vállalkozóként.

Debreceni Egyetem  Informatikai Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 

Nyugat-magyarországi  Bölcsészettudományi Kar 

Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 

Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar 

 

Politikatudomány

A politikatudomány mesterképzést elvégzettek ismerik a politikai rendszerre és viszonyaira, azok főbb törvényszerűségeire, a politikai intézményekre, a politikai hatalom szerveződésére és a közpolitika formálására vonatkozó tudományos elméleteket. A képzés során olyan tudásanyagot és készségeket sajátítanak el, amelyek képessé teszik őket akár a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására, akár tudományos munka végzésére. A végzett hallgatók munkát vállalhatnak politikai intézményeknél, közigazgatási szerveknél, nemzetközi szervezeteknél, uniós intézményeknél, politikai elemző műhelyekben, pártoknál és érdekszervezeteknél, a média világában, civil szervezeteknél, közkapcsolatokat ápoló vállalatoknál.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Central European University

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Kisebbségpolitika

A mesterképzés célja olyan szakemberek képzése, akik ismerik az Európai Unió etnikai, nemzeti és kisebbségi problémáit. Megszerzett jogi, politikai, szociológiai, antropológiai, közpolitikai és történeti ismereteik birtokában képesek a kisebbségpolitika területén önállóan vagy teamben végzendő döntéshozói, irányítási, szervezési és szakértői feladatok ellátására önkormányzatoknál, tömegkommunikációs szerveknél, stb. A végzettek megfelelő elméleti és gyakorlati tudással, interdiszciplináris ismeretekkel és nemzetközi kitekintéssel rendelkeznek a kisebbségpolitika vonatkozásában.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Central European University 

 

Kommunikáció és médiatudomány

A kommunikáció és médiatudomány mesterképzést elvégzettek olyan munkaerőpiac-képes szakemberek, akiknek áttekintésük van a társadalmat működtető kulturális rendszerek kommunikációs és mediális meghatározottságairól, következésképp a kommunikáció és média fontosabb színtereiről és intézményeiről, s akik ennek alapján felkészültek a fenti intézmények adekvát működtetésére, illetőleg működésük értékelő elemzésére.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar 

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 

 

Kulturális antropológia

A kulturális antropológia mesterképzést elvégzettek a különböző kultúrák számos aspektusának (például élethelyzeteket jellemző problémák, változási folyamatok, konfliktusok) elemzésére, megértésére, kutatására készülnek fel. Komplex tudásuk lehetővé teszi számukra, hogy szakértőként, döntés-előkészítő vagy akár döntéshozó szakemberként dolgozzanak különböző – a szakterületükhöz kapcsolódó – szervezetekben, intézményekben. Alkalmasak az antropológiai terepmunka során szerzett minőségi és mennyiségi adatok önálló bemutatására, értékelésére, értelmezésére, illetve az eredmények közvetítésére más tudományterületek szakemberei számára. A kulturális antropológusok munkájára stratégiai kutatási programokban, a tudásterület oktatásában, a hazai állami, önkormányzati, valamint a nonprofit szférában egyaránt szükség lehet.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

 

Nemzetközi tanulmányok

A nemzetközi tanulmányok mesterképzést elvégzettek olyan magasan kvalifikált, széles társadalomtudományi műveltséggel rendelkező szakemberek, akik képesek Magyarország nemzetközi rendszerben és Európában betöltött helyének, szerepének értelmezésére, ismerik a nemzetközi viszonyok elméleti és gyakorlati összefüggéseit. A képzést elvégző hallgatók magas szintű nyelvi, tárgyalástechnikai ismeretekkel rendelkeznek. Történeti, társadalomtudományi és szakmai műveltségük analitikus és szintetizáló gondolkodásra képesíti őket. Tárgyi tudásuk alkalmassá teszi őket a nemzetközi rendszer gazdasági, jogi, politikai folyamatainak megértésére, előrejelzésére. Képesek elhelyezni a kelet-közép-európai térség perspektíváit a nemzetközi viszonyok kihívásai között. A végzett hallgatók ismerik és értik az Európán kívüli térségek fejlődési tendenciáit, és megfelelő diszciplináris – civilizációs, világgazdaságtani, nemzetközi jogi, politikaelméleti-, valamint gyakorlati – diplomáciai, protokoll, tárgyalástechnikai – jellegű ismeretekkel rendelkeznek.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Pannon Egyetem  Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Zsigmond Király Főiskola

 

Survey statisztika

Határterület: a matematika és a társadalomtudományok között, a matematika alkalmazása a társadalmi jelenségek elemzésére. A mesterszak Magyarországon és Európában is egyedülálló képzés.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

 

Szociális munka

A szociális munka mesterképzést elvégzettek olyan szakemberek, akik képesek az emberi viselkedésre és a társadalmi rendszerekre vonatkozó ismereteik birtokában az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt és a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szociális munka végzésére, döntési alternatívák kidolgozására, szolgáltatások tervezésére, menedzselésére, értékelésére.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet

 

Szociálpolitika

A szociálpolitika mesterképzés célja olyan szakemberek képzése, akik megszerzett elméleti és módszertani ismereteik birtokában képesek a társadalom- és szociálpolitika területén a szakpolitika alkotásában való részvételre, az ellátórendszer működtetésében való közreműködésre, a társadalmi érdekek képviseletére, valamint a társadalom- és szociálpolitika elméleti művelésére, kutatására és oktatására.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

 

Szociológia

A szociológiai mesterképzés célja olyan társadalomtudományi felkészültséggel rendelkező szakemberek képzése, akik a társadalmi élet különböző területein önállóan vagy teamben végzendő döntéshozói, irányítási, tervezési,szervezési, szakértői, kutatási és oktatási feladatok felelősségteljes elvégzésére képesek. A végzettek megfelelő elméleti és gyakorlati tudással, interdiszciplináris ismeretekkel és nemzetközi kitekintéssel rendelkeznek.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar (2009-től esetlegesen)

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

 

Társadalmi nemek tanulmánya

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a társadalmi nemek tudományában megszerzett elméleti, módszertani és gyakorlati ismereteik birtokában képesek szakterületükön önálló, kreatív gondolkodásra, és a társadalom– illetve bölcsészettudományok körébe tartozó, a társadalmi nemek vizsgálatára fókuszáló kutatások ill. a társadalmi nemekkel kapcsolatos szakmai tevékenységek végzésére az akadémiai, állami és a civil szférában.

Central European University

 

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 21:42

Kategóriák: Mesterképzés   Cimkék: , ,

Nemzetvédelmi, katonai képzés MK

VN:F [1.9.15_1155]
Erettsegi.hir.ma értékelése: 0.0 az 5-ből 0 szavazat szerint.

NEMZETVÉDELMI ÉS KATONAI KÉPZÉSI TERÜLET

mesterképzés

 

Biztonság- és védelempolitika

A mesterképzés célja olyan biztonság- és védelempolitikai szakértők képzése, akik felsőfokú végzettségük általános és speciális műveltségi ismereteire építve képesek a nemzeti, a nemzetközi és a globális biztonság problémáinak elemzésére. A szak az átfogó biztonsági problémákat komplex biztonság-felfogás alapján a nemzetközi kapcsolatokkal, a belpolitikai stabilitással, a gazdasági kérdésekkel és a katonai biztonsággal összefüggésben tárgyalja. A biztonság- és védelempolitikai szakot elvégzett hallgatóknak ismerniük kell az általános biztonságfelfogás történelmi kialakulását, ezen belül képesnek kell lenniük az államok rendelkezésére álló biztonságpolitikai eszközök szerepének elemzésére a különböző történelmi korszakokban. Kiemelt helyen szerepel a képzésben a katonai erő, mint biztonságpolitikai eszköz, ezért fontos a politika és a háború, a civil kormányok és a fegyveres erők kapcsolatainak megértése. Az államok közötti konfliktusos, vagy békés kapcsolatok megértése szempontjából kiemelten fontos a nemzetközi politikai, gazdasági, biztonsági és védelmi intézmények működésének vizsgálata. A hallgatóknak meg kell ismerniük a nemzetközi intézményrendszer történetét, jelenlegi helyzetét, működését és szerepét a globális biztonságban. A biztonság- és védelempolitikai szakon folytatott tanulmányok eredményeként képesnek kell lenniük átfogó elemzések elkészítésére a Magyar Köztársaságot érintő kockázatokról és fenyegetésről. Az okleveles biztonság- és védelempolitikai szakértőknek képesnek kell lenniük arra, hogy az ország érdekeiből kiindulva – figyelembe véve a rendelkezésre álló erőforrásokat – az állami hierarchia különböző szintjein olyan terveket és programokat dolgozzanak ki, amelyek a külső és belső kihívásokkal szemben érvényesíteni tuják a Magyar Köztársaság érdekeit. Ehhez ismerniük kell a stratégiai tervezés elméletét és konkrét szabályait.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

Katonai vezetői

A fegyveres erők számára olyan hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos parancsnoki (vezetői) állományú tisztek (katonai szakemberek) képzése, akik az elsajátított korszerű hadtudományi, vezetés- és szervezéstudományi, társadalomtudományi, természettudományi, műszaki tudományi elméleti és gyakorlati módszertani ismereteik, szakmai képességeik, továbbá legalább egy idegen nyelv ismerete birtokában képesek – békében és háborúban egyaránt – szakterületüket magas szinten művelni, a rájuk bízott katonai szervezeteket vezetni, katonai, szakmai feladataikat maradéktalanul megoldani. Megfelelnek a katonai szövetségi rendszerben a katonai vezetők részére előírt feltételeknek és képesek feladataikat e rendszer keretei között ellátni.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

Nemzetbiztonsági

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű társadalomtudományi és szakmaspecifikus ismeretek felhasználásával képesek a nemzetbiztonsági szakterület szervezeteiben a munkakörükhöz tartozó követelmények és feladatok eredményes teljesítésére, alkalmasak a szakmai elmélet és módszertan fejlesztésére, a szakmai kultúra és értékrend továbbadására.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

 

Védelmi igazgatás

Célunk olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező civil szakemberek felkészítése, akik a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és a védelmi szféra más területeihez tartozó szervezeteknél vezető munkakörben képesek a védelmi feladatok tervezését, szervezését és irányítását eredményesen végrehajtani. A differenciált szakmai tananyag elsajátítása során (katasztrófavédelmi, önkormányzati védelmi igazgatási és védelmi humánerőforrás szervező szakirányokon) alkalmassá válnak szakterületüknek megfelelően kutatási, fejlesztési és tervezési feladatok ellátására, védelmi problémakörök tudományos igényű elemzésére következtetések kialakítására.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

 

Bejegyzést írta Érettségi -  - 21:42

Kategóriák: Mesterképzés   Cimkék: , ,

« Előző oldalKövetkező oldal »