Történelem érettségi tételek kidolgozva

A Római Köztársaság válsága

Az új Birodalommá vált Rómában Új problémák jelentkeztek. A megnőtt kereskedelmi forgalom kedvezett a hajó tulajdonosoknak, de akik szállítással adóbérlettel foglalkoztak kénytelenek voltak lemondani a politikai pályáról. A kereskedők alkották a lovag rendet. A másik csoportosulás a senatori rend volt, akiket a földbirtokos arisztokrácia alkotott. Óriási latifundiumaikon rabszolgákat, és új jövedelmezőbb termelési módszereket alkalmaztak. Ezekkel nem tudták felvenni a aversenyt a kisbirtokosok, hiszen ők nem tudták megfizetni a rabszolgákat, azúj belterjes gazdálkodás pedig nem terjedtel köztük, így maradta a gabona termesztés. Aversenyben nem egy paraszt család tönkrement, illetve a hadi kötelezettségek miatt nem tudta müvelni a földet. Létrejött egy új réteg, a plebs, akika a városokba menekültek, és ott szavazati joggal rendelkezetek. A római állam biztosított nekik élelmet, és viadalokkal kötötte le a figyelmüket.

A reformok szükség szerüvé váltak. Kr.e.135-ben Tiberius Grachus néptribunus Felakarta újjítani a licinius sextius féle földtörvényt, illetve földet akart osztania a az elszegényedettek között. A senátori rend híveivel együtt megölte. Öcsse Caius Grachus 123 –ban először támogatókat gyüjtött. A lovagrendnek adta a provinciai bíróságot, levitte a gabona árát, polgárjogot akarta adni a az itáliai szövetségeseknek,de ezzel plebs egyetlen jogát értéktelenítette volna el., kolóniákat aakart szervezni Karthagóban. Ezt használták fel ellene, hohy Karthagó eláétkozott földjén akar várost alalpítani 121-ben maghalt.

A reform nem csak az államigazgatásban illetve a társadalomban, heóanem a hadsregben is szükségessé vált. A tulajdonukat vesztett parasztok alsóbb rétegbe estek, földjük nem lévén nem voltak kötelesek katonáskodni. Így egyre jobban fogyott a hadra foghatók száma. Egy numidiai trónviszály során, a ró,mai légiókat egyszerűen megvesztegették. Marius egységesítette a fegyverzetett s a taktikát, illeve állandó ellástást biztosított, valamint, és amia lényeg, 16 év szolgálat után földet kaptakaza ager publicusból. Persze ezeket a törekvéseit úgy hajtotta végre, hogy többször consullá választotta magát.

IV Mitriádész Kis-Ázsiában pusztított. A senatori rend Sullát bízta meg, hogy menjen el és győzze le. Aztán végül Mariust bízták meg. Sulla így visszament Rómába és leszámolt a náppárt tagjaival. Marius elmenekült. Sulla ezután mitriádész eellen vonult, miközben Marius a senatori pártot karcsusította .
Sulla hazajött korlátrlan időre dictátorrá vlasztotta magát, senatus 300ról 600-ra növelte. Majd lemondott. A birodalomat nem lehet évenként változó vezetőkkel irányítani.

A rabszolgák helyzeteérdekes volt ekkor. A hódítások során óriási tömegben áramlottak be. Értékük a kereslet és kínálat, valamint szaktudásuk függvényében változott.

A legjobb dolguk a városokban, háztartásokban volt. A következő a larifundiumokon, aztán a bányákban, majd a gályákon dolgozóknak.

A galdiátorok olyan rabszolgák voltak akik egymás ellen, illetve állatik ellen harcoltak, és sorozatos győzelem esetén, szabadok lehettek. Persze ha lehettett, sosukat a kezükbe vedték. Amíga aszaadok elvoltak foglalava egymással addig ők megszökhettek. A legnagyobb rabszolga felkelés A capuai kiképzőből indult ki. A Spartacus vezette gladiátor sereg észak felé tört, és sorra győzte le , a római légiókat. (Gallok)Aztána a Pó völgyénél délre forduéltak.

És át akratak kelni a balkánra. Crassus 71-ben Pompeius támogatásával legyőzte őket Brundisiumnál. A válság nem oldódott meg. Mitriádész hatalmát kívánták megtörni, illetve a kalózkodás ellen. Ezt Pompeius elég sikeresen megoldotta. Így befolyása nőtt, amit a senatus úgy próbált kompenzálni, hogy nem adtak földete veteránjainak, így viszont a néppárthoz állt, és ott Crassus és egyambíciozus férfi Ceaser együtt létrehozták atriumvirátust. Ceasesr Gaalliát, Crassos a keéleti területeket, pompeius pedig hispániát szerezte amehg. Crassus vereséget szenvedette a pathusoktól. Pompeius nak és senatusnak viszont nem tesztett, hogy ceasear megerősödött, így jazarendelték hogy elszakítsák hadseregétól, de fegyveresen vonult be Itáliába és Pharszalosznál legyőzte pompeius, és egyeduralmat hozott létre.

A Reformáció és Ellenreformáció

Története során a Katolikus Egyház sok válságot élt át, és mindig voltak törekvések a hitélet tisztaságának megőrzésére. A reneszánsz pápai udvar, a fényűzés egyik központja volt. Óriási templomokat építettek, illetve a Szent Péter Székesegyházat. A nagy pompának, azonban ára volt. Az építési költségek illetve a színvonal fenntartására több pénzre volt szükség, ezért búcsúcédulákat árusítottak. Ezzel megváltották bűneiket Isten előtt.

Egy Katolikus pap, Luther Márton azonban megelégelte, a hitélet ilyetén beszennyezését.

1517. október 13.-án Wittenberg templom kapujába akasztotta ki 95 pontját.
Ebben többek között a búcsú cédulák árusítását, és a költséges szertartásokat ítélte el. Szerinte bűnt csak Isten bocsáthat meg, és egyedül a hit által üdvözülhet az ember. Szigorítani akarta a papi nőtlenséget, illetve a keresztség és az áldozás magmaradása mellett volt.
Luther pontjai gyorsan elterjedtek, és szinte minden társadalmi osztály megtalálta a magának valót.
A többségnek persze az egyházi vagyon felosztása tetszett a legjobban.
A wormsi konkordátumban a pápa kiközösíti Luthert, de néhány német fejedelem szárnyai aláveszi és Wartburg várába menekítik. Itt lefordítja németre a Bibliát.

Mindeközben kitört a háború a katolikus és a protestáns fejedelmek között, melynek végén 1555-ben megbékélnek a felek Augsburgban, és V. Károly azt a törvényt hozta, hogy „akié a föld, azé a vallás”.
Reformáció során persze nemcsak Luther bírálta felül a katolikus tanokat. Minden társadalmi osztálynak megvolt a maga reformátora.

A parasztság a kizsákmányolást akarta megszüntetni, melynek elvi kidolgozója Münzer Tamás volt. Először is az embert nem kisgyermekként, hanem felnőttként lehessen megkeresztelni, hiszen akkor már el tudja dönteni, hogy akar-e egyháztag lenni. Ezután kapták a nevüket Anapabtisták. Továbbá elítélték a gazdagságot, osztályok nélküli társadalmat akartak. Szerintük Isten birodalma itt a Földön van. Luther szembe fordul velük, és kitör a német parasztháború, amit a fejedelmek vernek le.
Másik korabeli reformátor, Kálvin János, aki a polgárság érdekeit nézte.

Eredeti neve Ulrich Cvingli, Genf francia prédikátora. Hitt az eleve elrendelésben, predestinációban, olcsó egyházat akart. Szerinte az uralkodó hatalma Istentől ered, és ha visszaél vele, akkor lemondathatják.

Alulról építkező egyházat akart, ami később az alulról építkező társadalom alapja lett.
Egy spanyol orvos Servit Mihály, aki ugyancsak hittérítő volt, tagadta a szentháromságot. Egy egyszerűbb egyistenhitű egyházat akart.
A reformáció során felértékelődött a nemzeti nyelv szerepe. A Bibliát anyanyelven kezdték fordítani. Fontossá vált az oktatás, és új tudományok jöttek létre és születtek újjá, pl.:Matematika, Csillagászat.

A katolikus egyház válaszlépése az ellenreformáció volt. Mivel biztos volt, hogy rengeteg hívet fognak veszíteni, a főcél ennek a veszteségnek a csökkentése volt.
A Tridenti zsinaton újjászervezték az egyházat. Búcsúcédulákat nem árultak, megtisztították a hitéletet, papnevelő intézeteket állítottak fel. Az Index tartalmazta a tiltott könyvek jegyzékét, melyeknek olvasása bűn volt. Illetve az Inkvizíciót is tovább működtették.
1540-ben megalapították a Jézus társaságot, a Jezsuita rendet, Loyolai Ignác vezetésével.

A katolikus egyház támasza Franciaország, a Habsburg Birodalom és Itália volt.

A Német-Római Birodalom inkább evangélikus. A református egyház Németalföldön, illetve Lengyel- és Magyarországon a katolikus vallással együtt volt jelen.
Angliában új egyház alakult az Anglikán egyház.

A Német egység

A német területek gazdasága a XIX. Század végén a II. ipari forradalom hatására robbanásszerűen fejlődött, köszönhetően részben Sziléziba és Ruhr vidékre beáramló angol tőkének. Ez robbanásszerű fejlődést eredményezett, különösen a nehéziparban.

Politikailag semmilyen egységet nem mutattak. A vezető szerep Poroszországé volt, aki már ki vette a részét a nagyhatalmi konfliktusok javából. A társadalmát pedig áthatott a német nemzet tudata, és a kialakulóban lévő tőkések érdeke is az egységes nemzet egy egységes piaccal.

A német területekkel szembeni legnagyobb kérdés a század elején az volt, hogy ki egyesítse a területet, az egykori Német-Római Birodalmat. A Habsburg Birodalom vagy Poroszország. Aztán a forradalmi hullám eldönteni látszott a kérdést a Poroszok javára, noha még az osztrákok is vállalhatták a szerepet. A poroszok képviselték a kis német egységet Ausztria nélkül. A porozok az idők folyamán szomszédjuk fölé nőttek, és Hohenzollernek köszönhetően eredményesen léphettek föl dinasztikusan. Az osztrákok vezette Németország lett volna a nagy német egység,de még mindig fent állt a kérdés: A nemzetiségekkel vagy nélkülük? Ebben a rendszerben a tagállamoknak lett volna némi önállóságuk.

A porosz kormány vezetője 1862-ben Bismarck lett, aki a hadseregben látta az új német egység létrehozásának esélyét. Ennek érdekében hadseregreformot vezetett be a liberális kormány megkerülésével. Ennek alapja az általános hadkötelezettség volt, mely a felnőtt korban kötelezővé tette a hadkötelezettséget, így biztosította a nagy létszámú, képzett sereget. A technikai apparátust is fejlesztették a hadseregen belül, így pl.: a csapatokat hátul töltős puskával látták el, Otto Von Maltcke segítségével. Otto Von Bismarck kiváló diplomáciai érzékekkel rendelkezett. Anglia látva az osztrák gyengeséget, támogatta az új állam létre jöttét. Ausztria nem biztosított megfelelő egyensúlyt Oroszországgal szemben. Az oroszok sem ellenezték a porosz tevékenységet, mivel a poroszok engedélyezték orosz csapatok manőverezését Poroszország területén, a lengyel megtorlás idején. Az egység ellenzői most is Bécs és Párizs voltak. Bismarck tudta hogy egyszerre túl nagy falat lenne a két állam.

Először a Habsburg Birodalom jött. A franciákat sikerült félrevezetni, hogy nem akarják az összes területet egyesíteni, és hogy a Rajna menti területekből ők is kapnak. Ezután az osztrákokat egyetlen nagy csatában Königratznél vereséget szenvedtek 1866-ban. Az osztrákokat nem büntették meg, csupán azt az ígéretet kellett adnia Ferenc Józsefnek, hogy nem akadályozza az egység létrejöttét. A háború után Poroszországhoz csatolták az észak német területeket. Létrejött az Észak-német Szövetség. Az egyesítésre törekvő poroszok egyre feszültebb viszonyba kerültek Párizzsal. 1870-ben Sedannal a poroszok megint nyertek a franciák ellen.

I. Vilmos császár a Versailles-i palota tükörtermébe 1871. január 18.-án kikiáltotta a Német császárságot. Ez a vereség III. Napóleon vesztét is okozta, így egy új Francia Köztársaság jött létre. Az új Köztársaság törekedett a békére a Német Császársággal, de ez munkás felkelésekhez vezetett márciusban. A Kommünt a fogságból kiszabadult francia hadsereg verte le májusban. A franciák elismerték az új német államot, hatalmas hadisarcot fizettek, és át kellett adniuk Elszászt és Lotaringiát. Ebből fakadt az a mély gyűlölet a franciák részéről, és azaz az ellentét, mely majd az I. Világháborúhoz, és a II. Világháborúhoz vezetett.

Egy 40000000 lakosú állam jött létre, mely Olaszországgal ellentétben, már komoly fajsúllyal rendelkezett. Ipara és gazdasága hamar túlszárnyalta az európai hatalmakét, és csak az USA előzte meg. A kormány a császárnak volt felelős, így igen nagy befolyása volt a hatalomba. Ez az új állam nagyobb bürokratikus apparátussal rendelkezett, mint a rendi államokban. Az élet minden területébe bele szólt, így biztosítva a demokratikus kereteit a polgári államnak és a gazdaság fejlődését. Ennyi hivatalnok foglalkoztatása sok pénzt igényelt, így emelkedett az adó elvonás. Tömeges állami oktatást dolgoztak ki, mely kielégítette az állam és az ipar képzett munkaerő igényét. Felszámolták az analfabétizmust. Anyakönyvet vezettek, és átvettek számos korábbi egyházi feladatot. Modern egészségügyet hoztak létre, melyet csak az állam biztosíthatott. A társadalmi és állami feszültségek elkerülése miatt szabályozták a munkáltató és munkavállaló viszonyt. Bevezették a balesetbiztosítást 1886, és a nyugdijjat 1889.

A középkori városok fellendülése, Szervezeti működése

Érettségi: a középkori városok fellendülése, Szervezeti működése

XI.-dik században enyhe népesség növekedés történt, amely ösztönzőleg hatott a mezőgazdasági termelésre. Hozzájárult ehhez még az enyhe felmelegedés, és az új technikai eszközök illetve módszerek használata is. A 2- illetve 3-nyomásos gazdálkodás a szügyhám illetve a borona használata, valamint a vízimalom elterjedése. (A vízimalomnak volt két problémája, még pedig a helyhezkötötség és az időszakosság.)

Mivel a termelés növekedett felesleg keletkezett, amely ösztönzőleg hatott kereskedelemre, és a pénzgazdálkodásra. Az áruk cseréje a városi piacokon történ meg. A városok a volt római városmaradványok helyén, illetve a kereskedelmi útvonalak mentén jöttek létre. Ezekben a városokban hoztak létra központokat, kommunákat. Először a távolsági kereskedők, az áruik védelmébe, aztán ezekhez csatlakoztak a bizonyos önállósággal rendelkező telepek, majd később a kézművesek. A kommunák különböző jogokat harcoltak ki a földbirtokosokkal szemben. A harcaik eredményeként önálló önkormányzatot alakítottak a város vezetésére. Ezeknek a vezetését, a polgármester és a képviselő testület látta el. A lakói szabadon választották bíráikat és az adóikat egy összegben fizették. A középkori városok lakóit polgároknak nevezzük. Ezek sem jobbágyok, sem földesurak nem voltak. A nyugati városok közepes méretűek voltak.

A kereskedelemmel együtt fejlődött az iparos, kézműves réteg is. A piacokon cserélődtek a földművesek termékei, a kézműipari produktumokkal. A kézművesek érdekvédelmi szervezetek be, úgynevezett céhekbe tömörültek. Ezek szakmánként voltak jelen, és eltérő szabályzataik voltak. Míg valakiből mester lesz az, hosszú és fáradságos munka eredménye. Először inasként kezdte mindenki, aztán lett belőlük legény. A legényeknek el kellett készíteni a mester művet, más városok mestereivel ismerkedni, és egyéb más feladataik voltak. Ezt a rögös utat nem mindenki tudta teljesíteni. Ezzel tudták féken tartani a céhek számát, illetve a szakmai hozzáértés szinten tartását. A céh szabályzatok meghatározták a munkaidőt a fogadott inasok számát és szerszámokat is, ezzel kiküszöbölték, hogy ne legyen verseny a céhen belül. Ez a szabályzat szigorú minőségi előírásokat is meghatározott.

A céhek közösségi feladatokat is elláttak, őriztek egy-egy városfalszakaszt, fenntartották a rendet a városban, támogatták az egyházat.
A nyugati városok csupán közepes méretűek voltak, köszönhető ez annak, hogy ezek a városok csak a környéküket látták el. Lakosságuk 4000-5000 között mozgott.

A távolsági kereskedelemmel foglalkozó nagyvárosok lakossága 10000-15000 között mozgott. Ezek bekapcsolódtak a kelet irányába történő kereskedelembe, és árumegállító joggal rendelkeztek.

A távolsági kereskedelem volt a legveszélyesebb, de a legjövedelmezőbb is. A szárazföldi kereskedelem kockázatos volt, így leginkább, ha tehették, és a földrajzi viszonyok lehetővé tették, tengeren szállították. Ezeknek köszönhetően kialakultak a tengeri kereskedelmi útvonalak. Ezeken keletről a keleti fűszereket és luxuscikkeket, nyugatról pedig kis mértékben fegyvert, posztót stb., illetve természetesen aranyat. A Balti-térségből az északi-országokból, heringet, prémet, viaszt, kátrányt stb., Angliából gyapjút, amelyre a híres Flandriai textilipar épült. A balti kereskedők, érdekeik védelmében szövetségre léptek, és a szövetséget Hanzának nevezték. Ezt, illetve a Levantei tengeri útvonalat, a szárazföldi kereskedelem kapcsolta össze.