Infrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, alapszerkezetet, alépítményt, „végső struktúrát” jelent. Sokáig a hadászatban használták és harci egységek kiszolgálását biztosító létesítményeket és tevékenységeket értették alatta.
Az infrastruktúra feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság szükségletét elégíti ki, alapvető szolgáltatás, amely nélkül az árukat és a szolgáltatást nyújtó intézmények nem tudnak működni.
Nyikolaj A. Utyekov megkülönböztetett termelői (technikai, illetve műszaki) és szociális, települési, lakossági, illetve humán infrastruktúrát.
A termelői infrastruktúra a műszaki létesítmények olyan komplexuma, amely biztosítja egy adott területen az ipar és a mezőgazdasági vállalatok telepítéséhez és működtetéséhez szükséges anyagi-műszaki feltételeket.
Szociális infrastruktúrán viszont létesítmények, vállalatok és intézmények olyan komplexumát érti, amely egy területegység társadalmi termelésben részt vevő népessége számára biztosítja a szükséges élt- és kulturális feltételeket.
Az infrastruktúra termelői és szociális ágakra bontásával nem ért minden szakember egyet. Azon a téren sincs teljes egyetértés, hogy mely rendszerek tartoznak egyik, vagy másik főághoz. Az infrastruktúra dinamikus kategória. Napjainkig bővül.
Az infrastruktúra és az ipartelepítés:
Az infrastruktúra és az ipar fejlődési dinamizmus között kialakuló kapcsolat alapján az országok három csoportra sorolhatók:
-
1.megelőző típus: az ipar fejlődése lassúbb az infrastruktúra fejlődésénél.
-
2.párhuzamos típus: az ipar és az infrastruktúra fejlődési trendje egybeesik nagyjából.
-
3.utólagos típus: az ipar fejlődése messze meghaladja az infrastruktúra fejlődését és az egész gazdaság fejlődési ütemére fékezőleg hat.
Az infrastruktúra különböző elemei a területi hierarchia különböző szintjén fejlik ki hatásukat. Így elkülöníthetők olyan ágazatok, amely makroregionális, illetve mikrotérségben érvényesülnek. Tehát míg egyes elemek túlnyomórészt makroökonómiai tényezőként hatnak (zömük vonalas infrastruktúra, ide elsősorban a termelői infrastrukturális ágazatok tartoznak), addig mások mikroökonómiai szinten, lokálisan érvényesülnek.
Az infrastruktúra, területenként és tevékenységként sokoldalú, egymással kölcsönhatásban álló összefüggő infrastrukturális rendszereket alkot, amely alrendszerekből, az pedig elemekből tevődik össze. Az egyes elemek mutatókkal jellemezhetők.
A termelői infrastruktúra magába foglalja: a közlekedést, hírközlést, az energetikai, vízgazdálkodási, a környezetvédelmi, a raktározási és a szellemi rendszereket.
A szociális infrastruktúra: lakás- és kommunális, az egészségügyi, az oktatási, művelődési, a kereskedelmi, javító-szolgáltató szervezeti, a település környezetvédelmi és a zöldterület-sportlétesítményi rendszereket.
Az infrastruktúra egy adott országon belül igen komoly területi differenciáltságot mutat. Ezt a megállapítást támasztja alá a külföldi tőke áramlása, a foglalkoztatottsági szintje, a térség jövedelemteremtő képessége és versenyképessége a Budapestre, illetve az elmaradott területekre irányuló telepítési kedv közti különbség. A fejlődő országokban, és a gyorsan iparosodó országokban (pl.: Magyarország) az infrastruktúra az ipartelepítés egyik döntő tényezője.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a különböző országok az országcsoportok relatív (egymáshoz viszonyított) infrastrukturális fejlettsége igen lassan változik. Az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európa ellátottsági szintje némileg közeledett az USA, a dél-európai országoké pedig a volt szocialista országokéhoz. Sajnos azonban a volt szocialista országoké nem közeledik a Nyugat-Európai országokéhoz. A legmarkánsabb változást a fejlődés dinamikájával kitűnő észak-európai országok és Svájc mutatnak fel.
Igen nagy különbségeket mutat az egyes országcsoportok infrastrukturális beruházásainak belső szerkezete is. Például a tőkés országok infrastrukturális beruházásainak mintegy 45-49 %-át a lakásberuházások és egyéb pénzügyi, egészségügyi, környezetvédelmi, oktatási, kulturális és államigazgatási beruházások adják.